Fúvós-karmesteri diplomahangverseny 2016.

Fúvós-karmesteri diplomahangverseny a Stefánián

   Dmh szórólap 1 kSárosi Péter százados és Acsai Gábor törzsőrmester a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar fúvóskarnagy szakának végzős hallgatóinak mestervizsgáját hallgathatta meg a zeneszerető közönség 2016. május 12-én a Honvéd Kulturális Központ színháztermében.

A hallgatók a mesterképzésük záróvizsgáján a Magyar Honvédség Központi Zenekarát vezényelték szigorú vizsgabizottság előtt, amelynek tagjai a következők voltak: Dohos László, ny. főiskolai docens főtárgytanár, Szűcs Lajos karmester, karvezető, zeneszerző, bölcsészdoktor Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, Dr. Kovalcsik András, adjunktus kürtművész.

Az est műsorközlője Zelinka Tamás volt, aki a darabok között érdekes információkkal látta el a közönséget a zeneszerzőkről és a felcsendülő zeneművekről. Többek között elmondta azt is, hogy mik tartoznak a vizsgakövetelmények közé: a karmestereknek vezényelniük kell egy saját hangszerelésű átiratot, és a klasszikus mesterművektől a XX. századi modern zeneművekig egy tetszőleges műsort kell összeállítani és mindezeket kívülről vezényelni.

Műsoron a következő művek szerepeltek: Giuseppe Verdi: A végzet hatalma nyitány, vezényelt: Sárosi Péter, Antonín Dvořák: IX. “Újvilág” szimfónia – IV.tétel, vezényelt: Acsai Gábor, Liszt ferenc: Mazeppa szimfonikus költemény – Allegro, vezényelt: Sárosi Péter, Alekszandr K. Glazunov: Induló egy orosz témára, vezényelt: Acsai Gábor, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Polonéz, vezényelt: Sárosi Péter, Gustav Holst: Esz-dúr első szvit, vezényelt: Sárosi Péter, Hidas frigyes: cirkusz szvit, vezényelt: Acsai Gábor, Lendvay Kamilló: Fesztivál nyitány, vezényelt: Sárosi Péter, Carl Wittrock: Lord Tullamore, vezényelt: Acsai Gábor.

h2

Sárosi Péter kérdésünkre elmondta: amikor három évvel ezelőtt kinevezték az MH Központi Zenekar zenekarvezetőjének elhatározta, hogy mindenképp továbbképzi magát, ezért végezte el az egyetem kétéves mesterszakát. „A mai hangversenyen a zenetörténelem széles szegmensét vettük célba: a klasszikus daraboktól kezdve egészen a modern darabokig fogunk játszani” – mondta a harsonaművész. Hangsúlyozta: a Magyar Honvédségnél a szakmai képzés töretlen, karmesterei kivallóan képviselik a magyar fúvószenét. Acsai Gáborról megtudtuk: már nagyon fiatalon professzionális szimfonikus zenekarok kürtöse volt, tizenhat éves kora óta folyamatosan játszik Székesfehérvárott, az Alba Regia Szimfonikus Zenekarban. 2007-ben került az MH Központi Zenekarhoz, majd pedig a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekarhoz. Ezek mellett számos hazai és külföldi zenei verseny díjazottja is.

h3

A diplomahangverseny alatt Sárosi Péter és Acsai Gábor felváltva vezényelték a zenekart. A karnagyok felkészülését a magyar katonazene egyik leghíresebb képviselője, Dohos László nyugállományú ezredes, Liszt Ferenc-díjas karnagy mentorállta, aki évtizedeken keresztül volt a honvédség főkarmestere. A hangverseny után a vizsgabizottság meghozta a döntését: Sárosi Péter százados is, és Acsai Gábor törzsőrmester is 5-ösre vizsgázott.

         A fúvóskarnagy képzésnek több mint 10 esztendeje ad komoly szakmai bázist a Debreceni Egyetemen, amely ezzel aktívan járul hozzá a magyarországi fúvószenei szakképzés teljességéhez és a jelenlegi és a jövőbeli karmesterek legmagasabb szinten való mester képzéséhez. Mindez a magyarországi „testületi” /Magyar Honvédség, Belügyminisztérium / katonazenekaroknak kiváló alkalmat ad arra, hogy vezető karmestereiket a legmagasabb egyetemi szinten tudja tovább képezni. A fúvós-karnagy szak testületi kötödése adott, hiszen a  szak vezető docens tanára kezdetektől fogva Dohos László nyugállományú ezredes – Liszt-díjas Főkarmester, aki 1985 – től 2005 – ig volt a magyar katonazene legmagasabb szintű vezetője. A Magyar Honvédség eddig 10  katonakarmester tanulmányait támogatta a Debreceni Egyetemen.

Takács Vivien

Kategória: Hírek | A közvetlen link.