A katonazene története

               A katonai célokra felhasznált zene egy idős az ember azon képességével, hogy a hangot, mint egyszerű természeti jelenséget tudatos tevékenységgel művészetté és tudománnyá fejlesztette. A Riadó kürtök, harsogó trombiták és dobok pergése évszázadok hosszú során kísérte végig a harcoló emberiséget, és már keletkezése óta magában hordozza mindazt, amiért a zene a fegyverek társául szegődött. A hangszerek hadászati célokra való felhasználásának jelentőségét  már az ókorban felismerték, hiszen a ritmikus hang élénkítő hatással volt a harcolókra, továbbá a legfontosabb hadijeleket, csapatmozgásokat tudta közvetíteni a harctereken. Ezzel a hangszer és használója kiemelt figyelmet és megbecsülést élvezett a haderőben, hiszen meghatározó kommunikációs szerepével a győzelem vagy a vereség eldöntője is volt egyben.

Riadó kürtök2        Így váltak a fúvós hangszerek és a dobok a történelem során a harc és a katonaélet szimbólumává és találhatjuk meg a háborút jelképező ábrázolásokon, művészeti alkotásokon a zászlók, fegyverek, ágyúcsövek szimbolikus társaságában. Szolgálatban végigkísérte a katona egész napját az ébresztőtől a takarodóig, a hit és remény zenei megtestesítője, végső esetben pedig az emberi élet lezárója is egyben. Ezekkel a szimbolikus zenei tulajdonságával vált a katonazene a hazaszeretet és a katonai erények szimbólikus megjelenítőjévé, amely a zene erejével és sajátos vizuális kifejezőeszközével adott és ad napjainkban is kulturális keretet egy ország védelmét biztosító nemzeti haderőnek. 

A rézfúvós hangszerek eredete messze visszanyúlik a történelemelőtti időkbe, amikor felfedezték, hogy egy cső felerősíti, vagy eltorzítja a hangot. Csövekbe kiáltoztak vagy énekeltek, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, hogy üzeneteket, jeleket közvetítsenek. Így jöttek létre azok a hangszerek is, amelyek a jeladásnak napjainkig használt tradicionális eszközei.                                                          A zene hadászati célokra való felhasználása akkor vált szükségessé, amikor megalakultak az emberiség első nagyobb létszámú hadseregei. Ezekben az emberi hang a parancsszót és az utasításokat a nagy távolság és a csatazaj forgatagában már nem tudta közvetíteni, ezért szükségessé vált felállítani egy olyan zenei jelrendszert, amellyel hatékonyan lehetett irányítani a haderőt. Ezzel vette kezdetét a jelző hangszerek – kürtök, trombiták, ütőhangszerek – térnyerése a hadseregben. A riadó és a különböző harci tevékenységek szignáljelei létkérdéssé váltak a korszak hadászati tudományában, így kiemelt fontosságú feladatkörré vált a katonazenei hivatás is.    

A rézfúvós hangszerek mai formájának fejlődése a fémek felfedezésével indulhatott meg. Ezüst trombitát találtak az ókori egyiptomi i.e. 1352-ben elhunyt Tutankhamonnak sírjában, Dánia tőzeges mocsaraiban pedig i.e. 1000 tájáról származó bronztrombitákat.

Az ókori társadalmakban a katonazenészek a seregek kommunikációját volt hivatva elősegíteni a hadszíntereken. Erről a korai zenei tevékenységről találunk pontos leírást a bibliában Mózes IV. Könyvének 10/1 fejezetében:

 Az ezüst harsonák:3a - A bibliai idézet mellé

„Azután így beszélt az Úr Mózeshez: Készíts két harsonát, ötvözött ezüstből készítsd azokat. A közösség összehívására és a táborok elindítására lesznek azok. Amikor megfújják azokat, gyűljön hozzád az egész közösség a kijelentés sátrának bejáratához. Ha az egyiket fújják meg, gyűljenek hozzád a fejedelmek, Izrael nemzetségfői. Ha pedig riadót fújtok, induljanak el azok a táborok, amelyek keletre táboroznak. Ha másodszor fújtok riadót, induljanak el azok a táborok, amelyek délre táboroznak. Riadót kell fújniuk induláskor. De ha a gyülekezetet gyűjtitek össze, ne riadót fújjatok. Örök rendelkezés legyen ez nálatok nemzedékről nemzedékre. Ha hadba indultok országotokban a benneteket szorongató ellenség ellen, akkor is ezekkel a harsonákkal fújjatok riadót. Akkor majd megemlékezik rólatok az Istenetek, az Úr és megszabadultok ellenségeitektől. Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják istent rátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek!”

         A Bibliai idézet fontos tanúságot hordozz arról, hogy korabeli jelzőhangszerek – az állati csontból készült Hazozra és Sófár továbbá az ezeken játszó személyek milyen fontos szerepet töltöttek be a kor társadalmában és annak hadseregében. Ettől kezdve a fanfárok hangjai már nem csak az emberi hangot –  a parancsszót – helyettesítették, hanem a hatalom és a dicsőség szimbólumává is váltak. Az antik világ trombitája rövid egyenes bronzból vagy ezüstből készült hangszer volt, amelyet vallási szertartásokra és katonai célokra használtak.

4 - Egyiptomi trombitás 2

A hangszer első ábrázolását az egyiptomi 18. fáraó dinasztia (ie 1540-1070) művészetében találhatjuk meg. A hieroglifikus feliratok šnb-ként nevezi ezt a hangszert. Két trombitát találtak az ie. 1352-ben elhunyt Tutankhamon fáraó sírjában, amelyek a kairói Egyiptomi Múzeumban vannak kiállítva. Az ezüst hangszer 58,2 cm, míg a bronz 50,5 cm hosszú, és mindkettőnek a furat átmérője befúvónyílásnál 1,7 cm korpusznál 8,2 cm.  A hangszernek nincsenek levehető fúvókáik; az ajkak közvetlenül a keskeny végét szólaltatták meg. Katonai céljukat megerősíti a rávésett isteni nevek, amelyek az egyiptomi hadsereg különböző egységeinek elnevezése voltak.

5 - Tutankhamonn trombitájaAz asszírok használtak egy hasonló trombitát, amely Sanherib asszír király ( ie.705- 681)  domborművén is látható. A kolosszális bikaszobor mellet két trombitás alak áll, egy játszó és egy pihenő. A hangszereket jelző eszközökként használták háborúban, békében a királyi felvonulásokon és a templomban három „trombitarobbanás” kísérte a reggeli áldozatot, és egy kántálás rész végén jelezte a pillanatot, amikor a hívőknek le kellett teríteniük magukat.

6 - Ókori asszír trombitás.

 7 - carnyx egy Gundestrup edényen.Az egyiptomi kultúra mellett Európában is megjelentek a jelző hangszerek. A 2000 éves kelta háborús trombita a Carnyx egy hosszú bronzból készült hangszer volt, amelyet függőlegesen tartottak, hogy a hang magasan a föld fölött terjedjen. Dánia tőzeges mocsaraiban találtak i.e. 1000 tájáról származó ilyen bronztrombitákat. A legősibb római források beszámolnak a kelták harcias találkozásáról, és a leírásokban a carnyx-ot mint a hadviselés eszközeként említenek. Polybius a görög történész beszámolójában megemlíti a Gallia Cisalpina – i csatát i.e. 225-ben, ahol a gallok arra használták a rézfúvósokat, hogy megijesszék a római ellenséget. A leírásban azonban az is kiderül, hogy az akusztikai vagy pszichológiai hadviselés mellett a jelző hangszerek a kommunikáció eszközei is voltak a csata alatt, hiszen a zenészek jelezték a csapat elhelyezkedést, mozgást és taktikát. Más források is megerősítik, hogy a gallok még a vesztes helyzetben is tartották katonai rendjüket, míg a hadi zenészei játszottak tovább, hogy biztosítsák az egységet és az irányítást. A hangszer ábrázolását Európában sok helyen megtalálhatjuk (ie. 200-tól 200-ig)  – római pénzérmén és egy Gundestrup edényen, amelyen három carnyx játékos látható.

Riadó kürtök

       A görögök, később az etruszkok és a rómaiak is használtak a jelzőhangszereket katonai célokra. Számos irodalmi és képi dokumentum bizonyítja a zene jelentőségét a római élet legkülönbözőbb területein, így a katonai élet részeként is. A Római Köztársaság alapítását (i.e. 510) követően katonai jelzőhangszerként átvették az etruszkoktól egyes fémből készült fúvós-hangszerek használatát. A római ármádiában a hosszú egyenes bronzból készült hangszer a Tuba a visszavonulást, míg a Buccina az őrségváltást jelezte. A katonazenészek a zászló és hadijelvény vivőkhöz hasonlóan altiszti rangban álltak. Görögországban az ősi olimpiai játékok keretében ie. 396-ban első alkalommal tartották meg a hadi trombitások versenyét. Ezen, nem a muzikalitás számított, hanem a minél nagyobb lehengerlő hangerő. Görögország híres hadi trombitásai részt vettek a játékokon, és közülük elsőként egy Archias nevű trombitás volt az, aki háromszor is győzött – nevét a becsület oszlopán is feltüntették a teljesítményéért.                                                                                   A verseny díja az volt, hogy a győztes trombitás fújhatta az olimpiai játékok különböző eseményeinek hangjelzéseit – a versenyek kezdetét és a díjátadás ceremóniájának kürtjeleit. A trombitások a Hippodrome-nál fújták a hangszert. Az olimpiai játékok története során a legnagyobb trombitás Herodoros Megara nevű trombitás volt, aki tíz alkalommal bizonyult a legjobbnak. (ie. 328, 324, 320, 316, 312, 308, 304, 300, 296, 292.) Herodoros egy óriás méretű hadi trombitás volt, aki részt vett Demetrios Poliorketes seregében az Argos városa ellen vívott csatában és a feljegyzésekben beszámoltak arról, hogy egyszerre fújt két trombitát miközben ösztönözte a katonákat, hogy nyerjék meg a csatát. A verseny korabeli beszámolójában ez áll: „ Herodorus Megas játéka olyan hangos volt, hogy a közönséget elkábította az agyrázkódás. Éjszaka medvebőrön aludt, és amikor két trombitán játszott a közönséget arra kényszerítette, hogy hátráljon az óriási hangereje miatt”.

 

10b - Középkori trombitások - liitus hangszeren.

 Középkor 

A római birodalom bukásával Európában előtérbe került a kelta és germán kultúra, amelyek szintén ismerték a jelzőkürtök hadi jelentőségét. Az ókori római Tuba hangszer élt a legtovább, de figyelemre méltó a kelta és germán jelzőkürtök magas fejlettségi szintje is. A bő menzúrájú bronzból készült S alakú hangszerek, továbbá az állati szarvból készült Oliphantok használata már a 6. századtól dokumentálhatók.Ugyanekkor Európában egyre elterjedté vált az arab eredetű, hosszú egyenes rézből készült trombita. A hangszer első ábrázolása a 11. századból való. A franciák ekkor „cor sarrazinois”-nak (szaracénkürtnek) nevezték. Az egyenes, további változataiban S – formájú trombita és az üstdob Európában szorosan összetartozó hangszer-párosnak számított, és hosszú időn keresztül az uralkodók, majd a lovagok hangszere volt.

11a - Kora középkori Busin játékosok

A hadi zenészek, az úgynevezett hangászok a középkorban a királyok szolgálatában tevékenykedtek, akik komoly megbecsüléssel és kiváltságokkal is rendelkeztek. A katonazenekar ősének tekinthető trombita-üstdob együttest a római classicumról nevezték el, és a rögtönözött dallamtalan játékuk sokszor hatásosan bátorította a csapatokat. Ez a fajta együttes vált a kor zenészeinek elit alakulatává, és a futárkötelességek miatt katonai szerepük is jelentősen nőtt. Csatában a vezér a mellette álló trombitás jelzéseivel irányította a csapatok mozgását. A trombitások ugyanakkor hangszereik harsogásával övéiket bátorították és ugyanakkor az ellenséget riogatták. A hangszereikre felszerelt zászlók egyben a kisebb egységek gyülekezési és tájékozódási pontja volt. A hadi muzsikusok a középkorban már különböző összetételben voltak jelen a csatákban. A lovagokat trombitások és üstdobosok, a középrendű és jobbágy „talpasokat” síposok és dobosok kísérték.

12 - dobos fuvolás kat. zen

A jelzőhangszerek már nem csak hadi cselekményeknél játszottak fontos szerepet, hanem hangszerek párosításával a hadimuzsikusok már képesek voltak ellátni kulturális szórakozató feladatokat is. A hangszer párosítások alkalmasok voltak korabeli táncok és indulók eljátszására. 1220 körül jelent meg először a dob-fuvola párosítás, amely a 15. században a gyalogság hangszer-összeállítása lett. A 15. század végétől a svájci zsoldosok haránt-fuvola és dob hangjaira masíroztak.

Újkor

13 - Török hadi-muzsikusok - trombitás és két oboista lovon.   13a - török katonazenész   13b - Török katonazenekar egy korabeli metszeten.

A katonazenekarok első szervezett formájával a 16. században találkozhatunk a török szultán haderejében, ahol a török sereg már tudatosan használta fel a katonazenekar által játszott zene erejét a hit és az elszántság megerősítésének érdekében. Ugyanekkor Európában a hadseregek a katonazenét jobbára csak dob és kürtjel formájában használta fel, és még nem látta azt a lehetőséget – amit a török hadsereg – hogy a katonazenekarral együtt az ország saját kultúrájával is hódíthat.

14d - námet üstdobos2

A katonazene nagy változását a 18. század hozta meg. A francia és porosz mintára felállított európai hadseregek szervezett haderőként kaszárnyákban kerültek elhelyezésre, ahol megjelentek az első katonazenekarok is, amelyek az ezredek napi tevékenységében aktív szerepet játszottak. A szignálfúvósok mellé oboák és fafúvós hangszerek társultak, így az 1700-as évektől a zenészalakulat fa és rézfúvósokból, továbbá ütőhangszerekből állt. A hangszerek hadászati funkciója megváltozott a korábbi századokhoz képest, hiszen a jeladást, megrettentést- a pszichológiai funkciót felváltotta a tartalmi közvetítés. A jelzőhangszer jelek (trombita, dob) eddig a legfontosabb harci cselekményeket jelezték, ám ekkorra használatuk kibővült a katonai élet szinte minden megnyilvánulásával, az ébresztő, takarodó, az egyházi és temetési szertartás közreműködésével. Ezen kívül a harci és tábori jelek mellett megjelentek a szolgálati, vagy helyőrségi (ganison) jelek.

 15c - Oboisták 2222Az első katonazenekar elnevezése a Spiel volt, amelyet a síp és a dob együttes elnevezése volt. A Spiel-ben már megtalálható volt a rézfúvós és fafúvós hangszerek, és a török mintára az ütőhangszerekkel kiegészítve. A zenekar helyét szabályzatban határozták meg, és a menetelés élénkítésére szolgált. A dobosok az előírt jeleket és menetet ütötték, míg a többi fúvós hangszeres vidám népies dallamokat játszott. Az együttes zenéje átmenet volt a későbbi katonaindulókhoz, amelyek főleg a trombita és dobjelek, katonanóták és népi dallamok ötvözetéből állt. A korszak indulói a késő középkori körmenet énekekből, keresztes és zsoldos csapatok dalaiból alakultak ki, továbbá a dallá alakított trombitafanfárok és dobkíséretes harántsíp-dalok formájában keletkeztek.

 Magy Honv 2A XIX századtól kezdve már a katonazenére, mint kulturális misszióra is tekintettek. A katonazenekarok mindenhol ott voltak, ahol hadmozdulatok zajlottak és térzenéken, katonai parádékon közvetítették a győztes fél diadalát, kulturális értékeit. Békeidőben a katonazenekarok szolgáltatták a hadsereg és a civil lakosság közötti harmonikus kapcsolatot. E korszak a katonazene történetének legszebb és legtermékenyebb időszaka, amelyben kiváló katonakarmesterek és katonazenei művek születtek. Ahol katonazenekar állomásozott fellendült a kulturális élet – színházak, kávéházak, szalonok, és főterek népesültek be a zenekarok előadásaira. A katonazene számára ez a korszak hozta meg azt a széles társadalmi megbecsülést, elismertséget és szervezeti hátterét a hadseregekben, amely máig is kihat erre a szakmára.

17 - sousa-1914

A zenetörténet legnevesebb zeneszerzői szívesen írtak indulókat. Az indulók tématípusai és ritmusai epizódszerűen szinte minden zeneszerzőnél megjelentek az opera, zenekari és kamarazenei művekben egyaránt – Haydn, Mozart, Beethoven és sokan mások felhasználták a korszak népszerű népi és katona dallamait. Az induló, mint önálló kompozíció gyakran hódolati indulóként – alkalmi művé vált Liszt, Wagner és Berlioz műveiben. A XIX. század végén már megjelentek azok a katonakarmesterek akik indulóikkal világhírnévre tettek szert – amerikai John Philip Sousa, és a cseh származású Julius Fucik.

 

A 20. században a katonazenekarok a nemzeti hadseregek és az országuk hagyományainak és szellemi értékeinek közvetítőjévé, valamint kommunikációjának eszközévé váltak. Napjainkban nincs olyan nemzetállam, amely megengedheti magának, hogy lemondjon erről a speciális katonai alakulatról, amely tanúja volt országa történelmének és kulturális fejlődésének. Ez a szolgálat közel kétezer éve kezdődött és remélhetőleg még nagyon sokáig fog tartani.

18 - Nagy alakú kép