A magyar katonazene története

A magyar katonazene története szorosan összefügg Magyarország és honvédelmének történelmi korszakainak, valamint a magyar zenetörténet változásaival. A magyar katonazenekarok helyét és szerepét a magyar honvédelemben mindig a haderőfejlesztés illetve az átszervezések változásai határozták meg. Napjainkra a magyar katonazenei élet reprezentánsai büszkék arra a közel 1000 éves szakmai múltra amelyet az elődök ránk hagyományoztak és amellyel a magyar katonazenét egyedivé varázsolták a világban.

A kezdetek

kezdetek 1 4-3 képarány

A magyar katonazene története – úgy mint Európában – a hadi zenészekkel, az úgynevezett „hangászok” zenei tevékenységével kezdődött, akik kürt és dob jeleket játszva vettek részt a hadsereg hadi- tevékenységeiben.
A magyar katonazene első történeti bizonyítékát a 926-ban lejegyzett Ekkehárd krónikája örökítette meg, amelyben egy magyar katonai csapat dél-németországi hadi cselekményeiről ad hírt. A történetet a „Szentgalleni kaland” néven Heribaldus barát jegyezte le. A történetíró a magyarok szórakozását mutatja be részletesen, majd befejezésként írja, hogy „ mikor azonban kémeik kürtszóval és kiáltásokkal ellenség közeledtére figyelmeztették őket, kirohantak és gyorsan csatarendbe állva elvonultak”.
A tudósításban nyilvánvalóan zenei adat, a magyarok harci kürtjeleinek említése, amelyekről másutt is beszél e krónika.                                                                                                                                    A legismertebb magyar monda is szolgáltat adatot arról, hogy a kora-középkori magyar sereg használt jelző-hangszereket az ütközetekben.

“Lehel vezér serege ázottan, csatakosan érkezett Augsburg vára alá és egyetlen rohammal akarta bevenni Ulrik püspöktől Augsburg várát. Lehel, a kürtjébe fújt és ezer meg ezer torok felelt a kürtnek, majd hadrendbe álltak és kezdetét vette az ostrom.  A püspök seregeit támogatva megérkeztek Konrád császár hadereje is, és megtámadták a magyarokat.  A magyar lovasroham visszaszorította a császári előőrsöt, de akkor szembetalálták magukat a már harci alakzatot öltött derékhaddal, s a túlerő egykettőre megállította őket.  A magyar lovasok megfutamodtak.  Lehel a futókat látván, kürtjébe fújt, leállította az ostromot, és a magyar sereg sebtében szembefordult a túlerőben lévő császáriakkal. Lehel maga is derekasan küzdött, hullott körülötte az ellenség, de lépésről lépésre szorították hátra, neki a megáradt Lech folyónak. A császáriak megérezték a győzelem ízét, egyre elszántabban harcoltak a gyűlölt ellenség ellen. A magyarok sorai megbomlottak, itt-ott már menekülésre fogták, de nem volt menekvés, akit nem vágtak le, az a folyóba zuhant.  A folyó széléhez szorítva egyedül Lehel küzdött csak néhány emberével, körülötte a császáriak, mint a rajzó darazsak. Lerántották a nyeregből, rávetették magukat, fogták vasmarokkal.  A harc végeztével a császár lába elé hányták a magyarok harci jelvényeit, a zsákmányolt fegyvereket, odahajították Lehel kürtjét is.”  

 

Lehel vezér mondája csak fokozatosan alakult ki. Egyes elemei már Anonymus-nál felbukkannak. Legkorábbi teljes megfogalmazásában pedig 1358-ban, a Bécsi Képes Krónikában szerepel.

kezdetek 2 4-3 képarány

Az államalapítást követő évszázadokban adatokat találhatunk a királyi udvartartást szolgáló hadi – trombitások, kürtösök, dobosok tevékenységéről, akiknek számtalan működési területei voltak. A királyok és főurak udvartartásának, reprezentatív ünnepségeinek állandó szereplőiként, játszanak a koronázások, királyi esküvők, tekintélyes vendégek fogadások alkalmával és urukkal vonulnak a külföldi utakra, hadi eseményekre.
Zsigmond királyt 16 sípos, trombitás, kürtös kíséri franciaországi látogatására, épp úgy mint Mátyást 1485-ben, a cseh királlyal való Jihlavai találkozójára. A zene itt a hatalom jelképeként jelenik meg, a zenészek díszes ruhája, néha arannyal bevont trombitájuk a felvonulás fényét emeli. Miután szereplésük kiemelkedő jelentőségű – állandó készenlét és rendkívüli hadi szolgálat – ennek megfelelően juttatásaik is azt mutatják, hogy egy kiemelt társadalmi réteget képeznek. Ezt bizonyítják az adományozott – sokszor róluk elnevezett – falvak, birtokok (kürtös, dobos helyiségnevek).

Mohácsi csata - II. Lajos magyar hadikürtösökkel,

A magyar hangszeres zenészeknek ez a legrendezettebb családja és ezt nemcsak az udvari fegyelem, de a háborúban való szerepük is indokolja, hiszen jelzéseiknek egyértelmű meghatározott jelentése volt. Csatában a vezér a mellette álló trombitás jelzéseivel irányította a csapatok mozgását. Hangszer jeleikkel a sereg vezénylői, harsogásokkal övéik bátorítói és az ellenség rémítői (mint ezt a nándorfehérvári csata krónikájában olvashatjuk). Hangszerükre felfüggesztett zászlók a kisebb egységek gyülekezési, tájékozási pontját adják. Mátyás seregének egy lovas zászlóalja 430 lovasból állott, s a vezetéklovakat is számítva 550 lóval rendelkezett. Minden egyes századnak volt egy trombitása, így egy zászlóaljnak 4 trombitása volt. A trombitákon különböző színű zászlók voltak. Ebből következően a lovas trombitás, aki nemes és főtiszt, hangszerével nem csupán különböző hangjelzéseket ad a harcok idején, hanem egyben zászlóvivő is. A trombitást mindig 4-5 lovas vette körül védelem céljából.
Hasonló a helyzet a főúri seregeknél is (mint az egri, esztergomi püspöki származáskönyvekből kiderül). De jut nekik békésebb szerep is: arról olvasunk pl., hogy Budán az előkelők lakomáin az ebéd fogásainak behozatalát trombiták és dobok harsogása jelenti be. Középkori nyugati krónikák gyakran említik a magyar fajtájú dobot a különleges játékmód és stílus miatt. Mindezen adatok tükrözik a korszak hazai zenei adottságait, hagyományait a fúvósok (hadizenészek) vezető pozícióját.

5.Mátyás király hadi-trombitása - metszet a Bécsi Udvari Kártya magyar sorozatából.

A XV. század végéről adatok találhatunk a királyi zenekar zenészeiről, akik 1494 és 1495 körül Budán működtek, és főleg katonazenét játszottak. A korabeli kis létszámú zenekarokhoz képest elég nagy számban: 10-12 kürtös és 6 dobos szerepel az adatok között. A Nándorfehérvári csaták és a győzelem alatt számtalan alkalommal hallunk trombitásokról és azok szerepéről. Ezen időszak krónikásának Giovanni Tagliacozzo franciskánus barát írásaiból idézünk:

„Már Kapisztrán fogadása a tipikus középkori módon folyt: Oltáriszentséggel, relikviákkal, lámpásokkal és égőgyertyákkal, faágakat és zászlókat lengető mindkét nembeli néppel, harangzúgás közben, énekkel és vidám fúvószenével vezették be útközben a városokba. 1456. július 2.-án Sarlós Boldogasszony napján érkezett Nándorfehérvárra a Kapisztrán János gyűjtötte keresztény segélyhad, öt hajóval és a folyamparton vonuló gyalogsággal és lovassággal Pétervárad felöl. Seregei zene és énekszó mellett vonultak be a városba. A tüzes ferences megérkezésekor misét mond, majd lelkesítő beszédet intéz a sereghez. Hunyadi fővezér rendelkezése értelmében a továbbiakban mindig két trombitás állott Kapisztrán mellett”.

Kapisztrán seregének érkezése után pár nappal, július első hetében Ráckeve felől megérkezett Hunyadi János főserege is. Csatahajóit a Duna két partján a lovasság kísérte. Ezek a jobb és bal parton haladó alakulatok s a vízi hajóhad, kürtjelekkel tartották egymással a kapcsolatot. Július 14.-én vívják meg az első csatát. Erről Steád Eddin török költő a Történetek Koronája című művében ekként dalol:

„A trombiták harsogása, harci dobok ropogása betöltötte keletet és nyugatot, a kardok csattogásának hangjai, az ég kapujáig felhatolt…”                                                                „Minden egyes csapatot felszereltek hangszerekkel: ezek az emberek lelkesítésre szolgáltak. Voltak ott trombiták, kürtök, dobok, hegedűk, csengettyűk elég nagy számmal.”

Giovanni Tagliaocozzo: „Egy este a török táborában sokféle hangszer harsant fel, és olyan lelkesedést keltett köztük, hogy azt lehetett hinni: győzni fognak és nem veszíteni. De a keresztesek vezére szent irigységre gyulladva hangon megparancsolta: mindenki akinek hangszere vagy ijesztő szerszáma van, éjféltől kezdve fújjon és rettentsen, maradjon fenn egészen reggelig, akinek pedig nincsen hangszere, pajzsokat és deszkákat bottal és kővel verve hatalmas és elrettentő zajt csapjon, az edények fenekét sem hagyva ki: mikor pedig a nap felvirradt, zászlókat lengetve, a török előtt vidámnak és örvendezőnek mutatkozzanak. A török hadsereg kürtökkel és számtalan más hangszerrel vonult fel és amikor támadtak, előbb rövid ideig minden hangszerüket megszólaltatták, majd úgy felordítottak, hogy inkább marhabőgésnek, mint emberi hangnak tetszett. Ezzel szemben a várban dicsőítő ének kelt Jézus Krisztus nevének harsogtatásával és zászlólengetéssel. A győzelem estején a várban és a táborban hatalmas örvendezés, éneklés, tombolás és körtánc, harangszó és hangszerek hangja zúgott. Ezekkel aztán akkora zajt csaptak, hogy nemcsak embereknek de állatoknak megfélemlítésére és odacsalogatására is képesek voltak”.

E fenti idézetekből levonhatjuk azt az összegzést, hogy a 15. század közepén gyakorlatilag ugyanúgy használták fel a hadi kürtöket, trombitákat mint az ókorban: egyrészt a különböző jelzésekkel irányították a csapatok mozgását, másrészt rettenetes zajt csapva lelkesítették önmagukat, és ugyanakkor ijesztgették az ellenség harcosait. Ezen hangszerek tehát továbbra is őrzik ősi karakterüket, amelyre a harc és a hősiesség a jellemző.

11. Udvari muzsikusok a XVI. században.

A török hódoltság alatt a magyar katonazene a főúri udvarok udvartartásának részeként első alkalommal szerveződött tizennyolc fős zenekarrá, (10 trombita, 3 síp, 5 hegedű) amely I. Apafi Mihály szolgálatában főleg az akkor úgynevezett „felvonulási zenét” játszott. Hasonló felállásban találhatunk zenekart a XVII. század végén Thököly erdélyi rezidenciájában (15 trombita, 6 síp, 4 hegedű, 2 dob). Ezen zenei összeállításoknak nem volt igazi zenekari hangszerelése, csak zenélési alkalmaktól függve nagyurak temetésén, esküvőkön, ünnepi felvonulásokon, fejedelemválasztásokon hatalmi szimbólumként játszottak ugyanazon dallamot. Nem is maradt fel az utókor számára e zenekaroktól írott kotta vagy dallamanyag.

A katonazenekarok létrejötte Magyarországon / XVII-XVIII. század

12

A XVII. század végén nagy változáson ment át az állam hatalmi eszköze, a hadsereg. Az állandó szervezett haderő létrehozása – egyenruha, egységes fegyverzet, vezényszó és szabályzat, valamint a laktanyák építése – felerősítette a katonazene mindennapi felhasználásának szükségességét. Így alakultak ki a tábori és szolgálati zenei jelek rendszere, amelynek nélkülözhetetlen eszközei voltak a különböző zenei hangszerek és annak használói a katonazenészek.
Magyarország a Habsburg Birodalom részeként nem rendelkezett saját önálló haderővel így területén egy sajátos többnemzetiségű hadsereg látta el az ország védelmét. A francia mintára felállított császári – királyi hadseregben a hadi muzsikusok (hangászok) mellett a XVIII. század elején megjelentek a sípos és dobos összetételű Spiel elnevezésű zenei együttes, amely a katonazenekarok legelső hírnökei voltak.

A 150 éves török uralom után az első két magyar reguláris huszárezredet 1688-ban állították fel a császári hadseregben. E két ezredben, valamint a később szervezett huszárezredeknél a vértesek mintájára hadizenészként üstdobost és századonként egy trombitást szerveztek. Ez a „hangász” létszám a magyar szabadságharc alatt II. Rákóczi Ferenc haderejében a lovasságánál is megtalálható volt.

Részlet a nagyszombati csata krónikásától: (1704) „Felharsan a kürtök hangja. Megbolydul a tábor. Futnak a tisztek, pattognak a parancsszavak, ahogy csatarendbe állítják a sereget, miközben verik a nagyriadót.” „Rákóczi parancsot adott a támadásra. Az állandó dobpergés közepette, vezényszavak hangzanak fel, majd a trombita-harsogásra a lovasság támadásra lendült.

13

Részlet a trencséni csata krónikásától: (1708) „készülő! – verték a dobosok, s mindjárt utána szaggatott dobpergés. Felülő!. Kovács János fődobos veri a bőrt, mintha nem lángolna körülöttük a föld, nem dőlne rájuk az egész nyírfaerdő, mintha még mindig ott készülődnének Eger alatt, amikor elindultak parádésan erre a hadjáratra. Bajusza se rezdül, csak a keze jár szaporán, míg-nem rászakad az égbolt. Meglehet, észreveszi a vértest, meztelen kardját, gyilkos szemét, ez alatt a szempillantásnyi idő alatt lekapcsolja a dobot, s úgy vágja a vérteshez, hogy beszakad a bőr, s a dobfejű német forog, vagdos magába. Ráugrik. Hogy kacag három fiacskája, ha hallja, mint veri apja a bunkós végű dobverővel a németet.

A XVIII. Század elejétől a magyar városok kulturális életét alapvetően meghatározta az ott állomásozó ezredek hangászainak – trombitások, síposok, dobosok – zenei tevékenysége, hiszen az ezredek által támasztott katonai elfoglaltságon kívül részt vettek a városi rendezvényeken, ünnepségeken, egyházi szertartásokon. Az első magyar vonatkozású katonazenekari közreműködésről 1717-ből található adat, amikor Pécsett a Xavéri Szent Ferenc ünnepének miséjén a helyben állomásozó Liwingstein tábornok ezredének zenekara működött közre.

1745-től a császári hadseregben már haderőnemekként változik a hangászok szerepe. 1769-ig a dragonyosoknál és a tüzérségnél dobosok, a vadászzászlóaljaknál, lovasságnál trombitás hangászt alkalmaztak. A dob és trombitajelek szigorúan rögzített, funkciókhoz kötött zenei jelrendszer voltak. Ezek kialakításánál megkülönböztették a figyelemfelhívó, a parancskiadás és a végrehajtás jeleket. A trombitás 1802-ig saját lóval rendelkezett és több nyelven kellett beszélnie, mivel a hadikövet funkciót is ő töltötte be, így rendszeresen küldték az ellenséges táborba.

12

1766-ban hivatalosan is engedélyezték az úgynevezett Harmónia – dobok, sípok, trombita összetételű – együttes közreműködését az ezredek katonai parádéján és napi tevékenységeiben. Ezek a zenekarok kis létszámú együttesek voltak – kb. 10-12 fő – de ezeket tekinthetjük a mai értelemben vett katonazenekarok elődeinek. Ilyen zenekara volt gróf Esterházy Miklós Kassán állomásozó ezredének 1756-ban. Az 1790-es császári és királyi hadi leírásban számtalan magyar – német alakulatok zenekarairól tesznek említést. 1810 után rendszeresen említenek ezredzenekarokat Győrben, Sopronban, Pesten, Pécsett. 1741-ben május 30.-án Mária Terézia parádét rendezett, ahol báró Trenk Ferenc ezredével vonult fel, amelynek zenekara is volt. A Trenk- féle zenekar korabeli feljegyzések alapján két oboából, két klarinétból, két vadászkürtből, két fagottból, egy trombitából, egy piccolóból, triangulmból, egy dobból és cintányérból állt.

Splényi induló

1822-től az ezredzenekarok létszámát már 44-főben állapítják meg, és ezeket a zenekarokat már tamburbottal az ezreddobos vezetett.
A katonazenekarok elterjedését láthatjuk a hadseregben Sawerthál Rudolf József katonakarmester úti beszámolójában, amikor 1846-ban végiglátogatja az ország katonazenekarainak egy részét. Beszámolójában temesvári, kecskeméti, Pesten négy és Budán egy katonazenekarról ír pontos szakmai leírást. Az első ismert magyar katonakarmester Starke Frigyes volt, aki a Pozsonyban állomásozó I. Sándor cár nevét viselő gyalogezred zenekarának a karmestere volt. Ő írta az első magyar indulókat például a Splényi-gyalogezred indulót. A kor másik neves katonakarmestere Scholl Miklós volt, akinek nevéhez a Rákóczi induló ma ismeretes triós formájának megszerkesztése fűződik.

1

A XIX. század magyar polgárosodási folyamatában a fokozódó függetlenedési törekvés hozta létre az első önálló Magyar Honvédséget, amelyben aktív szerepet töltöttek be a katonazenekarok. Az 1848-49-es szabadságharcban fontos szerep hárult a zenekarok trombitásaira és dobosaira, hiszen ők közvetlenül is részt vettek a harci cselekményekben. A katonazenekarok mindenhol ott voltak, ahol reményt és hitet tudtak önteni a harcoló katonákba és a civil lakosságba. A szabadságharc leverése után a magyar haderő újból a császári hadsereg részéve vált.

Magyar Honvédség zenekarai – 1896 – 1919

Magyar Honvédség 1  2 4-3 képarány

A modernkori magyar honvédelem kezdetének az 1868 –ban megalakult Magyar Honvédség létrehozását tekinthetjük, amely az ország történetében az első nemzeti reguláris haderő volt.
A Magyar Honvédség keretein belül 1896-ban állították fel a katonazenekarokat. E korszak teremtette meg a magyar katonazene szakmai, szervezeti és működési struktúrájának alapjait, honvédelmi törvényben rendelkeztek a zenekarok pénzügyi, kiképzési hátteréről. Ez a magyar katonazene legjelentősebb korszaka is egyben, hiszen a zenekarok a magas szakmai és zenei képességével a magyar kulturális élet meghatározó szereplőjévé váltak.
Szerte az országban színházak, kávéházak, főterek népesültek be a katonazenekarok előadásaira – abban a városban ahol katonazenekar állomásozott pezsgő kulturális élet alakult ki. Neves karmesterek dolgoztak és komponálták a legszebb magyar indulókat és más zeneműveket – csak a leghíresebbeket említve: id. és ifj. Lehár Ferenc, id. Fricsay Richárd, dezseri Bachó István, Kraul Antal és még sokan mások.
Egy korabeli sajtócikk a katonazenekarokról így írtAz ezredek zenekarok nélkül ridegek és kedélytelenek. Ez különösen észlelhető ama ezredeknél, melyek vidéki kisebb városokban vannak elhelyezve, hol a katonai élet van hivatva a helynek némi társadalmi pezsgést kölcsönözni.

Magy Honv 2

Magyar Királyi Honvédség időszaka / 1921-1945

Az I. világháborút követően a Magyar Királyi Honvédségben is kiemelt hangsúlyt fektettek a zenekarok megalakítására és fontos állami és nemzeti propaganda eszközének tartották őket. A katonazene ügye a Főzeneigazgatói poszt bevezetésével a legmagasabb katonai helyen a Honvédelmi Minisztériumban kapott megtisztelő figyelmet. Minden ezrednek voltak zenekara, összesen 14. A zenekarok működését külön miniszteri rendeletben szabályozták. A Királyi Honvédségben 14 karmester, 14 ezreddobos és 454 katonazenész szolgált.

Magyar Királyi Honvédség1

A korszak meghatározó katonakarmestere id. Fricsay Richárd alezredes Főzeneigazgató volt, kinek óriási zenei tapasztalataival és személyes tekintélyével sikerült megszerveznie a Királyi Honvédség zenei életét.
A karmesterek képzettségi szintjének emelése érdekében előírta a legmagasabb karmesteri diploma megszerzésének a szükségességét. Mint a katonazene legrangosabb vezetője létrehozta azt a zenenövendék képzést is, amely folyamatosan biztosítani tudta a katonazenekarok személyi állományának az utánpótlását. Az ország legismertebb szaktekintélyeként felkérték, hogy szervezzen katonazenekarokat a folyamőrségnél és az államrendőrségnél.
A technikai fejlődéssel összhangban Fricsay korán felismerte és kihasználta azt a lehetőségeket, amely a frissen beindított Magyar Rádió sugárzásában és a Magyar Filmgyár működésében rejlett. A katonazenekarok a Honvédelmi Minisztérium egyetértésével több mint ezer egyenes rádió koncerttel és sok hanglemezzel szórakoztatta Magyarország lakosságát és képviselte a honvédség kulturális életét. A XX. századi Európa törékeny békéjét a II. világháború rázta meg, amely soha nem látott pusztítást hozott a nemzeti hadseregre és benne a katonazenekarokra.
.

Magyar Néphadsereg időszaka / 1945-1989

A II. világháborút követően az orosz mintára felállított Magyar Néphadseregben ismét létrehozzák a katonazenekarokat. A korábbi szervezeti felállások szerint szintén az ezredekhez állították fel a zenekarokat. Az 50-es évek diktatúrájának bizalmi válságában a hadsereg elvesztette korábbi népszerűségét és támogatottságát, továbbá az sem kedvezett a honvédelem megítélésének, hogy a korszak hidegháborús hangulatában a hadsereg elzárkózott a civil társadalom elől és átláthatatlan testületté vált.
Az akkori aktuálpolitikai érdekek is negatívan érintették a zenekarok személyi összetételét. Az orosz mintára felépített zenekarokkal színvonalasan dolgozni nem lehetett, és a képzett katonazenész utánpótlás is megoldatlan volt. Meghatározó zenei szakembereket, karmestereket kellett nélkülözni a szakmának a hadsereg elvtelen személyzeti politikája miatt. E helyzet tarthatatlanságával a hadsereg vezetése nem foglalkozott, lévén nem a zenei szempontok érvényesültek az akkori honvédség katonazenei stratégiájában.

MN 1

A fordulat 1959-től következett be, amikor ismételten a katonazenekarokra hárult az a feladat, hogy a civil lakossággal új kapcsolatot építsen ki a honvédelem vezetése. Ennek érdekében a katonai vezetés széles kulturális és társadalmi mecenatúrát épített ki, amelyben a katonazenekarokra aktív szerep hárult.
A zenekarok létszámát megemelték és megindult a katonazenész képzés a Zenész Tiszthelyettes-képző Szakközépiskolán. Ennek köszönhetően a zenekarok lassan ismét a magyar katonazene történelmi hagyományaihoz méltón módon, térzenéken, koncerteken és a Magyar Rádió hangversenyein közvetítették a zenekultúrát. Az alakulatokon belüli hangversenyek, a helyőrségi művelődési házakban tartott koncertek, fesztiválok mind szélesebb körben tették egyre gazdagabbá a honvédség arculatát. Ismételten megindult a fúvós-kultúra felemelkedésének korszaka. A magyar zeneszerzők egyre gyakrabban komponáltak illetve hangszereltek fúvószenekarokra zeneműveket.

MN2

A honvédelem vezetése a helyőrségekben kulturális központokat, úgynevezett Helyőrségi Klubokat hoztak létre, amelyek a társadalommal való új kapcsolat felvételét szolgálták. Ekkor kapcsolódtak be a honvéd zenekarok az amatőr fúvószenei mozgalomba is, és támogatták a civil kulturális kezdeményezéseket. A magyarországi katonazenekari fesztiválok létrejötte is e korszakhoz kötődnek. Sorra kerültek megrendezésre az első nagyobb formátumú katonazenekari fesztiválok Siklóson, Egerben, Debrecenben.
Az 1970 – 80 -as években az európai országok hadseregi között óvatos közeledés – párbeszéd kezdődött el, de egyelőre csak a katonakultúra területén, amelyben a katonazenekarok nagy szerepet kaptak. Zenekaraink számos nyugat európai katonazenekari fesztiválon képviselték az ország kulturális értékeit és katonai hagyományokat. A magyar kultúra széles területén is egyre nagyobb szerepet kaptak a katonazenekarok, ezt bizonyítja a megjelent hanglemez és rádió felvételek, koncertek, fesztiválok és külföldi koncert utak sokasága.

A rendszerváltástól napjainkig

A szocializmus társadalmi rendszerének 1980-as évek gazdasági és politikai útkeresése majd válsága az 1989-es rendszerváltásban teljesedett ki, amelyben a magyar honvédelem átalakítása mellett „régi-új” néven megalakult a napjaink Magyar Honvédsége.
A katonazenekarok ismételten készen álltak betölteni azt a szerepet – amelyet megalakulásuk óta mindig is képviseltek – hogy népszerűsítsék az ország haderejét és az ország kultúráját.
A magyar katonazene színvonalának további emelése érdekében a szakma vezetőinek egyik legfontosabb vezérlő elve az volt, hogy a nyolcvanas években elkezdett szakmai reformokat és a zenei továbbképzéseket tovább folytassák.

MH 1

Mindeközben lezajlott a Magyar Honvédség teljes átalakulása, amely a professzionális hadsereg létrehozását jelentette. Megszűnt a sorozott hadsereg és a szerződött haderővel előtérbe kerülésével egy új irányba mozdult el a Magyar Honvédség.

MH2

Ez a szabadabb munkaerő áramlás kedvezően befolyásolta a magyar katonazenei szakmát is. Napjainkra a zenekarok a magyar komolyzenei élet nagy szakmai múlttal rendelkező professzionális hangszeres művészeiből állnak, akik hivatásos és szerződéses jogviszonyban végzik szolgálatukat. Képzettségük, tapasztalatuk, elhivatottságuk a biztosíték arra, hogy az állami protokollrendezvények, a katonai szolgálati feladatok és a koncertek alkalmával a résztvevők magas színvonalú zenei és díszelgési élményben részesüljenek.

Az országban napjainkban 10 katonazenekar működik – Budapesten a Központi Zenekar és a Bp. Helyőrségi Zenekar, a légierő kötelékében Szolnokon és Veszprémben, valamint a szárazföldi alakulatoknál: Debrecen, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Szentendre, Székesfehérvár, Tata.

MH3

Főkarmesteri intézmény

A magyar katonazene egyik különleges szakterülete a főzeneigazgatók, későbbiekben a főkarmesterek közel száz éves vezetői és képviseleti tevékenysége.
Ezt a speciális katonazenei referens beosztást 1920-ban vezette be a Királyi Honvédelmi Minisztérium azzal a céllal, hogy a katonazenekarok működését, szolgálati tevékenységét hatékonyan lehessen koordinálni, szabályozni és irányítani.

Főkarmesterek Az első zeneigazgató id. Fricsay Richárd alezredes volt, aki az I. Honvéd Gyalogezred Zenekar karmesteri feladata mellett látta el a magyar katonazenei szakma legmagasabb képviseletét a honvédségben. Később, a II. világháború után ezt a rangos zenészi posztot főkarmesteri beosztásnak nevezik el, de rangja és szerepe továbbra is meghatározó jelentőséggel bír. Az elmúlt évszázadban a következő Főkarmesterek dolgoztak a katonazene szolgálatában: id. Fricsay Richárd alezredes, Borsay Samu alezredes, Figedy Fichtner Sándor őrnagy, Ifj Fricsay Richárd alezredes, Pongrácz Géza alezredes, Jávor Zoltán alezredes, Auth Henrik ezredes, Dohos László ezredes és Jelenleg jómagam Csizmadia Zsolt ezredes.

Napjaink katonazenekarai továbbra is építve történelmi hagyományaikra hiszi, hogy korunkban minden eddiginél nagyobb szükség van az értékes kulturális eseményekre, így a zenei koncertekre is, amely biztosítja az ember szellemi harmóniájának művelését. A katonazenekarok továbbra is képviselik, népszerűsítik a magyar katonai élet szellemi és kulturális értékeit, hagyományait és állnak a hadsereg és az ország szolgálatában.

Sárosi Péter

Forrás:

Marosi László – Két évszázad katonazenéje Magyarországon                                                       Varasdy Frigyes – Trombitások szerepe Mátyás király uralkodása idején