II. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált

Feszt logo

Második alkalommal került megrendezésre  Székesfehérváron a Fricsay Richárd Regionális Katona-zenekari Fesztivált amelyen a Magyar Honvédség Debrecen, Kaposvár Veszprém és a házigazda Székesfehérvár helyőrség zenekarai vettek részt.

katzen1

  A fesztivál névadója Fricsay Richárd alezredes, a magyar katonazene történetének emblematikus alakja, kinek  nevéhez nem csak a helyi katonazenei együttes, az 5 . honvédkerület zenekar színvonalas működtetése, hanem a város zenei életének a fellendítés e is. is köthető.

Az idei  2014-es fesztivált augusztus 15-én a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozat második napján rendezték meg, amely a zenekarok térzenéjével vette kezdetét a Zichy-ligetben, az Alba Plaza előtti téren, a Szent István téren, illetve a Város ház téren.  Ezt követően a közönség a zenekarok összevont térzenéjét és a zenés alaki produkciókat hallgathattál és tekinthették meg a Város főterén.

0ecc65c5483bee02918397b720ba5d2d_615x411

A fesztivál nyitányaként stílszerűen a Fricsay Richárd „Magyar vér” című indulóját adták elő a zenekarok közösen, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester és Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszöntötte a résztvevőket. Az összevont  zenekari koncertet az egyéni, szakalaki bemutatók követték, amelyet hatalmas érdeklődés és siker  közepette mutatták be a zenekarok.

Fricsay_Richard_Katonazenekari_fesztival_0289belso4

A rendezvény zárásaként a résztvevő zenekarok karnagyainak az Önkormányzat nevében Róth Péter alpolgármester, a honvédség nevében pedig Fucsku Sándor vezérőrnagy adta át a köszönő okleveleket.

 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.